Digitális kultúra 9.
Kiadói kódja: OH-DIG09TA
A Digitális kultúra 9. tankönyvben a kilencedikesek igen kreatív feladatokat fognak kapni. Többek között videót kell majd összeállítaniuk a gesztenyefa virágzásról, optikai csalódásokat ábrázolnak. Elkészítik a BKK logóját, weblapot készítenek egy kutyafajta bemutatásához, illetve elemzik a saját osztályuk statisztikai adatait.
“A digitális kultúra tantárgy a korábbi NAT-ban szereplő informatikát váltja föl. Olyan tantárgy váltja majd fel, amely választ ad a digitalizáció összes kihívására, kompetenciarendszere jóval összetettebb és szándékaink szerint időtálló, sokoldalúan alkalmazható tudást alakít ki. Szakít a túlnyomórészt elméleti ismereteket tanító, illetve néhány szoftvertermék használatát lépésről lépésre bemagoltató tantervi keretekkel.
A névválasztással azt is szerették volna kifejezni, hogy a digitális kultúra az egyetemes emberi kultúra része, és nem választható el az élet különböző színtereitől.
Ha egyetlen mondatban szeretnénk összefoglalni a digitális kultúra tantárgy célját, azt mondhatnák, hogy fő célkitűzésünk az, hogy kialakítsuk a digitális világ vívmányai használatának, önálló megismerésének képességét, pozitív attitűdjét, a társadalom hasznos polgárává
válás minden kompetenciáját. A digitális kultúra tanításában új nézőpontként, illetve új súlypontként jelentkezik a tantárgyi koncentráció, amelyet az előző tantervek is fontosnak tartottak, azonban a 2020-as NAT kiemelt feladatként kezeli. A megszerzett tudást minden esetben
alkalmazás közben, valamilyen lehetőség szerint más tudásterülettel koncentráló feladat keretében bizonyíthatják a tanulók.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.